Medzinárodná výstava- EPHAP – Nemzetközi kiállítás

By admin

23.04.2014

 European Photogroup of Art and Performance

Néhány ország elkötelezett fotográfusa elhatározta, egy közösséget, szövetséget hoz létre olyan fotóművészek részvételével, akik életüket és tevékenységüket a vizuális művészet magas színtű szolgálatába állították. Az alakuláskor 2005-ben 6 ország 11 alkotója volt jelen, az első kiállításra Ausztriában került sor. Elhatározásuk, hogy évente rendszeresen találkoznak, közös kiállításokat hoznak létre, kicserélik tapasztalataikat, elsősorban az európai térségben. Az évente, mindig más-más országban megrendezésre kerülő tárlaton a kiállító művészek tematikai megkötöttség nélkül mutatják be munkáikat. A tárlaton szereplő alkotások kiválasztásának egyetlen szempontja a kreativitás és a tökéletes technikai megvalósítás. Az alakuláskor a résztvevők a csoport létszámát 15 főben maximalizálták és célként tűzték ki, hogy az európai térség minél több országából vonjanak be alkotókat.

Der begangene Fotograf von einigen Ländern entschied es, schafft eine Gemeinschaft, eine Vereinigung mit der Teilnahme von Foto-Künstlern wie das, die ihr Leben und ihre Tätigkeit die bildenden Künste es dem Dienst von hohem színtű gewidmet wurde. 11 der Schöpfer von 6 Ländern, waren die ersten 2005 zur Zeit der Errichtung anwesend, die eine Reihe zu einer Ausstellung in Österreich bekam. Ihre Entschlossenheit, die sie regelmäßig jährlich, allgemeine Ausstellungen entsprechen, wird geschaffen, ihre Erfahrungen werden in erster Linie im europäischen Gebiet ausgetauscht. Das Jahr, immer in einem verschiedenen Land, das sich auf einer vermeidenden Kunstausstellung die Aussteller-Künstler organisiert, präsentiert ihre Arbeiten ohne eine thematische Einschränkung. Auf dem Kunstausstellungscharakter eine Single des Gesichtspunkts der Auswahl an Entwicklungen die Kreativität und die vollkommene technische Realisierung. Die Teilnehmer setzen auf 15 Köpfe das Maximum der Personalzahlen der Gruppe zur Zeit der Errichtung, und es wurde als ein Ziel gesetzt, dass das europäische Gebiet daran, was mehr von seinen Ländern Schöpfer beteiligt werden lassen.

Výber z fotografií – Válogatás a fotókból:

 

FOTOGRAFIE Z OTVORENIA VÝSTAVY – FOTÓK A KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRÓL :

25.4.2014, Komárno, Zichyho palác (foto: Pavol Sedliak)

10271168_734023493309502_6294614369793462045_o

 

http://www.youtube.com/watch?v=mvJiBGfw5ww

About admin